Előszó

2011. február 28., hétfő

Kérdések


Sok kérdést kaptam receptekkel, és díszítési technikákkal kapcsolatban, de leginkább e-mailben, vagy telefonon. Nagyon szívesen válaszolok, sőt szívesen ki is kísérletezek egy-egy új receptet. Viszont, arra gondoltam, hogy had olvassa más is az ilyen eszmecseréket, és adjuk meg a lehetőséget, hogy más is hozzászólhasson. Ezért kérlek titeket, hogy ezen túl ebben a rovatban tegyétek fel a kérdéseiteket! A válaszokat is itt fogom közzétenni, amilyen gyorsan csak tudom.

2011. február 27., vasárnap

Egy újabb hajtós nap.


Igyekeznem kellett, gyorsan szerettem volna végezni, hisz munka után indultunk Tatára, hogy megnézzük a Farsang Kupát. Néhányat emelnék ki közülük.





Elmo.
Egyszerű pont-pont, vesszőcske forma. A hangsúly inkább a burkoláson van. Szitán átnyomott marcipán, amit érdemes lepuhítani. Itthon a nagylányom szólt, hogy az Elmonak bizony narancssárga orra van. Bocsi…

Mopsz.
 A forma itt már bonyolultabb. A két első lábát külön burkoltam, majd lepuhított marcipánnal „kigletteltem” az illesztést. Az arcára érdemes a legtöbb hangsúlyt fektetni az teszi igazán felismerhetővé ezt a kutyafajtát.

Gurman hercegnő torta
Ez a torta volt a legkedvesebb számomra. Az eredeti dobostortából készült, ami nagyon finom. Aromamentes marcipánnal van burkolva. A színeit pedig az általam előállított festékkel kölcsönöztem neki, ami csak gyümölcsöt és nyírfacukrot tartalmaz, tehát kifejezetten egészséges.

A kislányom is nagyon értékelte. Boldog szülinapot Fruzsi.   

Kricky konyhája 1. blog születésnap

2011. február 26., szombat

2011. február 16., szerda

Bemutató


Újabb tortaforma bemutatót tartottunk a mai napon. A hagyománnyá vált gasztronómiai eseményen, szép számmal jelentek meg az érdeklődők. Bemutattuk a forma általános használatát tejszínes töltéseknél, valamint a közkedvelt mákos guba torta sütését. Ezek után tányérdesszert variációkat készítettünk.








Az első desszert szerényebb kivitelezésű. Kovásszal készült gyümölcskenyér trüffelkrémmel töltve. Díszítése márványozott csokoládé szivarral, friss gyümölccsel, valamint csokoládé legyezővel.
 











Manapság divatos újraértelmezni tradicionális süteményeket, én ezt a Rákóczy túrossal tettem.


Az elmaradhatatlan mákos gubát, házi készítésű áfonya és meggylekvárral töltöttem.













Joghurt kocka áfonyapermettel. Felületét kakaóvajjal fújtam le ezután kis színárnyalatot kölcsönöztem neki saját készítésű ételfestékkel, amit áfonyából és nyírfacukorból főztem. Ezután mikro szűrőn átpasszíroztam, így airbrush pisztolyból is kifújhatóvá vált.

 








 A glazúrdíszt fóliára rajzoltam, majd meghajlítva szárítottam.

Az utolsó desszertnél, szintén fóliával készült csokoládédíszt használtam.  



2011. február 12., szombat

Masnis torta

Ez a munkám megtekinthető. A Millenáris parkban, a Kézműves Magyar Ízek Vásárán.

2011. február 8., kedd

2. tortadíszítő tanfolyam


 Március 18.-án Trüffel tortát készítünk, liszt nélküli piskótából. A betöltött tortát mindenki ízlésének megfelelően díszítheti fel, amihez természetesen ötleteket és segítséget is nyújtunk.. Ismét lesz formatorta bemutató, melynek keretein belül egy női táskát fogok elkészíteni.





Lépések:
Trüffel piskóta megsütése, mely teljes egészében liszt nélkül készül, 23 cm-es átmérőjű tortakarikában. Elsajátíthatóak az összetettebb piskóta, készítési és sütési technikái.
Torta betöltése egy nagyon finom és egyszerűen elkészíthető krémmel, ami mindenkit előkészítve fog várni. Megtanulhatóak az alapvető trükkök, amivel gyorsan, egyszerűen és szépen lehet betölteni a tortákat. Bátrabbak az egyszerű faragásokkal is megpróbálkozhatnak.
Dísztorta burkolása marcipánnal, illetve aki nem szereti a marcipánt, annak lehetősége lesz csokoládéval is díszíteni. Végül feldíszítjük a tortát, marcipán virágokkal, figurákkal illetve készíthetünk csokoládé díszeket is.
Menet közben pedig megtekinthető a figurális torta bemutató, aminek a legutóbbi tanfolyamon is nagy sikere volt. Ezúttal egy női táskát fogok elkészíteni. Elleshetőek a tortafaragási alapok, a merevítő anyagok készítése valamint a tortaburkolási trükkök.

A készített tortát természetesen mindenki hazaviheti.

2011. február 5., szombat

Kisvakond


Egy kedves olvasóm kérésére írtam ezt a bejegyzést. A kisvakond torta készítésére volt kíváncsi. Nekem pedig éppen volt egy ilyen rendelésem, így valósulhatott meg.











 









Trüffel tortából kellett elkészítenem, mivel éppen akkor töltötték egyet elkértem és most kerek formából faragtam ki. Első lépésként középről kivágtam a törzsét. A leesett szélekből lesz a feje.


 











A kiálló részeket vágjuk le, és készítsünk belőle lábakat.












Kerekítsük az éleket. Pocakot domborítsuk, nyakrésznél homorítsuk. Fejrészt gömbölyítsük! A leesett részekből, emeljük, ki az orrot valamint formázzuk meg a karokat.
 











Kenjük le csokikrémmel, és tegyük hűtőbe. Ha megdermedt tegyük kartonlapra és vágjuk körbe. Ezzel adunk neki egy kemény tartást.

 









Burkolás előtt, ajánlatos papírra helyezni. A fekete marcipánt nyújtsuk vékonyra, borítsuk be vele a tortát és simogassuk a hajlataiba. Húzzuk ki a kontúrokat!

 









Amint körbevágtuk a tortát, helyezzük át végleges helyére, és tegyünk alá tálcát, hogy ne a csipkepapírnál fogva keljen mozgatni. Nyújtsunk rá vékony szürke marcipánt, és jelöljük rajta, hogy hól fogjuk körbevágni!
Majd óvatosan szikével, vagy éles késsel vágjuk körbe!
 








Készítsük el a mosolyát, szintén jelöljük, majd vágjuk körbe.
 











Távolítsuk el a szürke marcipánt, és kész a szája. Készítsünk szív alakú piros orrot.

A kezeket és lábakat, világosbarna marcipánból készítjük. Két gombócot ellapítunk.
 
Először vágjunk ki egy kis szeletet, így különül el a hüvelykujj. Majd vagdossuk be az ujjakat.

 










A talpai két lapos gombóc, az ujjakat csak jelöljük. A végtagokat csokoládéval ragasszuk a helyére.
 








Készítsünk ovális szemfehérjét, és jelöljük a pupillák helyét. Nem javaslom, hogy pont középre nézzen, mert másnapos hatása lesz.

Pici vízzel fújjuk le róla a porcukrot. Vagy kezeljük le ecsettel.
A bajszát és a haját most is tragantból készítettem.