Előszó

2011. február 5., szombat

Kisvakond


Egy kedves olvasóm kérésére írtam ezt a bejegyzést. A kisvakond torta készítésére volt kíváncsi. Nekem pedig éppen volt egy ilyen rendelésem, így valósulhatott meg.











 









Trüffel tortából kellett elkészítenem, mivel éppen akkor töltötték egyet elkértem és most kerek formából faragtam ki. Első lépésként középről kivágtam a törzsét. A leesett szélekből lesz a feje.


 











A kiálló részeket vágjuk le, és készítsünk belőle lábakat.












Kerekítsük az éleket. Pocakot domborítsuk, nyakrésznél homorítsuk. Fejrészt gömbölyítsük! A leesett részekből, emeljük, ki az orrot valamint formázzuk meg a karokat.
 











Kenjük le csokikrémmel, és tegyük hűtőbe. Ha megdermedt tegyük kartonlapra és vágjuk körbe. Ezzel adunk neki egy kemény tartást.

 









Burkolás előtt, ajánlatos papírra helyezni. A fekete marcipánt nyújtsuk vékonyra, borítsuk be vele a tortát és simogassuk a hajlataiba. Húzzuk ki a kontúrokat!

 









Amint körbevágtuk a tortát, helyezzük át végleges helyére, és tegyünk alá tálcát, hogy ne a csipkepapírnál fogva keljen mozgatni. Nyújtsunk rá vékony szürke marcipánt, és jelöljük rajta, hogy hól fogjuk körbevágni!
Majd óvatosan szikével, vagy éles késsel vágjuk körbe!
 








Készítsük el a mosolyát, szintén jelöljük, majd vágjuk körbe.
 











Távolítsuk el a szürke marcipánt, és kész a szája. Készítsünk szív alakú piros orrot.

A kezeket és lábakat, világosbarna marcipánból készítjük. Két gombócot ellapítunk.
 
Először vágjunk ki egy kis szeletet, így különül el a hüvelykujj. Majd vagdossuk be az ujjakat.

 










A talpai két lapos gombóc, az ujjakat csak jelöljük. A végtagokat csokoládéval ragasszuk a helyére.
 








Készítsünk ovális szemfehérjét, és jelöljük a pupillák helyét. Nem javaslom, hogy pont középre nézzen, mert másnapos hatása lesz.

Pici vízzel fújjuk le róla a porcukrot. Vagy kezeljük le ecsettel.
A bajszát és a haját most is tragantból készítettem.

10 megjegyzés:

  1. Nagyon szép munka! Le a kalappal, ismét! Nagyon jó hogy részletezed, talán egyszer nekifutok.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik az összes torta.
    Lehetséges rendelni is belőle?
    Üdvözlettel: Ditte

    VálaszTörlés
  3. Szia Edit!
    Természetesen rendelés megoldható.
    Üdv: Farkas Vilmos

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm a gyors választ,ez nagyon jó hír:)
    Fehér lóra gondoltam, párom születésnapjára.
    Lipicai ló tenyésztésével foglalkozik.
    Részletek megbeszélése miatt írok e-mail címet.
    tamasditte@gmail.com
    Üdvözlettel:T.Edit

    VálaszTörlés
  5. Szia Vili!
    Nagyon szépen köszönöm, hogy felraktad a kisvakond fázisfotókat, enélkül elvesztem volna!:)
    Mi lenne velünk nélküled!?:):):)

    VálaszTörlés
  6. Kedves Vilmos!

    Csodaszép lett a vakondos tortája!
    Kislányom március 10-én ünnepli a 2. születésnapját; nagy Kis Vakond rajongó! :)

    Érdeklődnék, hogy lehetséges-e rendelni Öntől?

    Köszönöm!
    Hegedüsné Hábel Viktória

    VálaszTörlés
  7. Kedves Hgedüsné Hábel Viktória!
    Köszönöm a kedves visszajelzést. Sajnos nincsen saját üzemem, így rendeléseket nem áll módomban felvenni.
    Üdv: Farkas Vilmos

    VálaszTörlés
  8. Hát sajnálom... Rengeteg Vakondos tortát megnéztünk már, de kimagaslóan az Öné a legszebb!

    Azért köszönöm szépen a gyors válaszát!
    Szép napot!

    Viki

    VálaszTörlés
  9. Jó estét!
    Ezt a szép egyenletes feketét, hogy érte el a marcipánnál?
    Köszönettel Jones

    VálaszTörlés
  10. Kedves Vilmos!
    Gyönyörűek a munkái. Lenyűgözött teljesen. Amit nagyon imádok a blogjában, hogy rengeteg fázisfotót közzétesz egy bejegyzésben, részletes leírást ad, mely nagy segítséget nyújt!
    Köszönöm, és további sikereket kívánok!
    Márti

    VálaszTörlés