Előszó

2011. július 2., szombat

Epertorta



Recept:
Piskóta
8 Tojás kettéválasztva
50 g porcukor
160 g vaj
210 g cukor
200 g liszt
160 g fehércsokoládé olvasztva

Elkészítés
A vajat a porcukorral habosra keverjük, majd néhány gyors mozdulattal belekeverjük a tojás sárgáját, és az olvasztott csokoládét. A tojás fehérjéből és a kristálycukorból nem túl kemény habot verünk, majd óvatosan elkeverjük a vajas résszel és lazán belekeverjük a lisztet.

160 C-fokos előmelegített sütőben 50-60 perc alatt készre sütjük.

Tipp:
-A fehércsokoládét ne melegítsük túl forróra, mert megolvasztja a vajas részt.
-A fehércsokoládét csak azután keverjük bele a sárgájás részbe, ha már felvertük a fehérjét. Ellenkező esetben megköthet a sárgájában, mire felverjük a fehérjét.

Eperkrém

600 g eper
600 ml állati tejszín
600 g fehércsokoládé

Elkészítés:
A tejszínt forraljuk fel.
Keverjük simára benne a fehércsokoládét.
Turmixszoljuk bele az epret.
A krémet le kell hűtenünk minimum 9 C-fokosra, ezért érdemes felhasználás előtt egy éjszakával lefőznünk és hűtőben pihentetnünk. A lehűtött krémet óvatosan habosítsuk ki, de vigyázzunk, mert ha túl gyorsan keverjük, akkor ki fog csapódni és már nem tudjuk helyrehozni.

A kihűlt piskótát vágjuk háromfelé és töltsük be az eperkrémmel. Ízlés szerint díszítsük.

23 megjegyzés:

  1. Szia, Andrea!
    Szerintem kár megszirupozni, azzal csak elmenne túl édes irányba. Amúgy is kellőképpen szaftos és finom ez a piskóta. De ízlés kérdése.

    VálaszTörlés
  2. Szia, Vili!
    A Tejszínes krémet, be lehet rakni a fagyasztóba, hogy gyorsabban lehűljön?

    VálaszTörlés
  3. Szia Vilmos,
    megcsinaltam ezt az Epertortat, ahogy a videon mutattad es szuper jo lett!!! Szoval koszonom szepen a receptet!
    (en a nyaron elrakott fagyasztott eperbol csinaltam, es az egybol lehutotte a kremet.)
    Szerinted mas gyumolccsel is jo lehet ez a krem, pl.: barack(konerves vagy befott), ribizli, vagy malnaval...vagy ezek nem passzolnak hozza?

    VálaszTörlés
  4. Kedves Vivien!
    Nagyon örülök, hogy sikerült elkészíteni. Sokat jelentenek számomra az ilyen visszajelzések. Szerintem kísérletezz bátran más gyümölcsökkel is.
    Üdv: Farkas Vilmos

    VálaszTörlés
  5. koszonom szepen Vilmos! probalkozni fogok :)
    udv: Vivien

    VálaszTörlés
  6. Annyira ínycsiklandó ez a torta!Szeretném kérdezni,hogy erre a krémre közvetlenül lehet marcipánt vagy cukortésztát burkolni?
    Köszönöm a választ!

    VálaszTörlés
  7. Kedves MESTER! :)
    Isteni finom ez a torta (is)! Hihetetlen, hogy milyen megoldásokat használsz a finomságokhoz, és hihetetlen, hogy nekem is mindig sikerül! (na jó, a macaron kb. csak 80%-os lett. Na de elsőre nem rossz ugye?) :)
    Köszönet az oldalért és a nagyszerű receptekért. A csajokkal rendesen rabjai lettünk az oldalnak.

    Sok ötletelést kívánok még, mert az csak jó nekünk.

    Üdv.:
    Klaudia

    VálaszTörlés
  8. Kedves Vilmos!
    Nagyon szép a torta,gratulálok!
    Azt szeretném kérdezni,ha lekenem vajas krémmel,mint ahogy szokás a tortát marcipán alá,akkor úgy mehet rá a marci,vagy a fondant? Elég masszív a krém,hogy megtartsa? Vagy ez esetben tenni kellene hozzá zselatint?
    Köszönöm a választ!
    Üdv.:Brigitta

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Brigitta!
      Szerintem ehhez túl lágy ez a krém. Úgy oldanám meg, hogy a felső szintre nem kennék eperkrémet, hanem mindjárt vajkrémet.
      Üdv: Vili

      Törlés
  9. Kedves Vilmos!
    Úgy értettem,hogy csak betölteném a tortát,és teljesen körbekenném a vajas krémmel.Tehát csak betöltve lenne a krém, a teteje nem lenne ezzel a krémmel kenve.
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  10. Kedves Vili!

    Megcsináltam a tortát, bár csak sima piskótával, de eszméletlenül finom lett úgy is. Kiváló recept!!! Te vagy az új példaképem :)

    VálaszTörlés
  11. Kedves Vilmos!
    az lenne a kérdésem hogy ha lekenem a tortát vajkrémmel, elbirja ez a torta a marcipán burkolást?:)

    VálaszTörlés
  12. "A lehűtött krémet óvatosan habosítsuk ki." Ez mit jelent pontosan? Hogyan legyek óvatos? Hogyan csináljam?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia grétisas!
      Lassan, türelmesen kell habosítani, mert ha magas fokozaton keverjük akkor kicsapódik.

      Törlés
    2. Köszönöm! Eddig mindig magas fokozaton csináltam minden habosítást. :) Eddig.

      Törlés
  13. Kedves Vilmos!

    Próbáltam keresni, de nem találtam, hogy ez a torta hány centiméteres formában készült? Szeretném elkészíteni,, a 2,5 éves lányom névnapjára, mert meglátta amikor nézelődtem, és most minenkitől ezt a tortát kéri. Kb. 20-an leszünk, egy 24-26 cm-es kerek forma, jól gondolom, hogy elég? Eddig csak négyzet alakú tortát csináltam ennyi embernek.
    Köszönöm a választ.
    Dalma

    VálaszTörlés
  14. Kedves Vilmos!
    Nekem az lenne a kérdésem, hogy mi a különbség a forralás után lehűtött hab, vagy forralás előtti felvert hab között? :)
    Köszönöm válaszát előre is!
    Üdv. Évi

    VálaszTörlés
  15. Kedves Vilmos!
    Nekem az lenne a kérdésem, hogy mi a különbség a forralás után lehűtött hab, vagy forralás előtti felvert hab között? :)
    Köszönöm válaszát előre is!
    Üdv. Évi

    VálaszTörlés