Előszó

2010. november 21., vasárnap

Bakugan

Mivel nekem lányaim vannak soha nem halottam erről a játékról. A vendég hozott mintának egy gömböt, amit összevissza lehetett hajtogatni, mint egy „Rubik kockát”. Közben rájöttem, hogy ez az izé át tud alakulni egy sárkánnyá. Aztán úgy fél óra alatt vissza is tudtam „gyúrni” gömbölyűre. Ez az a munkám, amikor többet foglalkoztam a mintadarabbal, mint a tortával.
Többen is kértek instrukciókat a golyó elkészítéséről. Ezért úgy döntöttem kiegészítem a bejegyzést néhány gondolattal.
Először is szükségünk van egy gömb alakú tortára. Nagyon nehéz forma, hiszen végtelen szimmetriatengelye van, mindenki látott már gömböt és így könnyen kiütközik benne a hiba. Hasznos, ha van hozzá félgömb formánk (vagy legalább egy salátás tál), így kettő darabból össze tudjuk tölteni. Ha nincs formánk, marad a faragás, ezt leírni nehéz lenne, és úgyis ki kell tapasztalni. Hasznos, ha van hozzá forgótálcánk. Természetesen az alját csapjuk le egy picit, nehogy elguruljon. Minél kevesebbet csapunk le annál jobban mutat.
Burkolás. Nehéz, de megvannak a türkjei. El kell lágyítani a piros marcipánt egy kevés vízzel. Amikor burkoljuk, azt vesszük észre, hogy a gömb alján gyűrődik a marcipán. Egyszerűen nyomjuk a tortához és amennyire csak lehet, simítsuk el késsel vagy habkártyával. A díszítő elemeket fehér marcipánból vágtam ki és utólag festettem meg. Ezek nem komplikáltak, csak szemmérték kell hozzá. Ezután bekarcoltam a barázdáit, mélyen, határozottan, lehetőleg egyenes vonalakkal, törekedve az eredetiségre (de azért rugalmasan). Utólag még halványan meg szoktam fújni pirossal, ez kiemeli a mélyedéseket és élénkíti a színét.

2010. november 18., csütörtök

Kutyus

Sokan kérdezték, hogy ennek a kutyának miért van három első lába. Ezért mellékelem a fényképet, ami alapján rendelték. Ez a mopsz oldalsó fekvő helyzetből a két első lábával feltolta magát. Így a törzse kissé megcsavarodott, a hátsó lába pedig a teste alá szorult. 

2010. november 14., vasárnap

Folyamatban lévő kísérlet 2

Alakul...
...és most növekedj!
Ennyi elég is lesz, mars a sütőbe.
Kész és nagyon finom lett.

Folyamatban lévő kísérlet

Szintén nem magamnak készítem ezt a receptet, de elérhetővé fogom tenni. Halkan... éppen pihen a tészta.

Bicikli

Cápa

2010. november 13., szombat

Marcipán torta

Megint Matuka

Micimackó

Pókember 3

Playboy

Barbie Xy

Pókember

Pókemberfej készítése elég gyakori feladat. Gyakori hiba, hogy ilyenkor készítenek egy tojás alakú tortát, természetesen azt is szépen ki lehet dolgozni. De ha meg akarjuk adni a módját, akkor dolgozzuk ki rendesen az arcot, legalább is a homlok és az orr részét. Itt látható a különbség az egyszerű és a jobban kidolgozott között. 
Ennél az egyszerű formánál, a háló festésére szeretnék kitérni. A lényeg, hogy vékony töretlen szálakat húzzunk az ecsettel. Ezt pedig gyors határozott mozdulatokkal érhetjük el. Fontos, hogy egy meghúzott vonalra, már ne térjünk vissza az ecsettel „javítási szándékkal”. Ezzel csak újabb hibát tudunk ejteni és megvastagítani a felvitt festékréteget, ami nagyon kitűnik.

Fánk

Gyermekeim fánkot sütöttek nekem (na, jó egy kicsit az anyjuk is segített nekik). Azt mondták azért nincs rajta szalag, mert ez nem ajándék. A receptet nem voltak hajlandóak megadni, mondván, ha annyira cukrász vagyok, találjam ki.   


2010. november 9., kedd

Gitár



Először rajzoljuk le papírra a gitárt a készítendő torta méretében. Ezt a sablont helyezzük a piskótalapra és vágjuk körbe, így gitár alakú piskótákat kapunk. Ezeket csak be kell töltenünk a megfelelő krémmel, így megúszhatjuk a torta faragását. Célszerű ugyanilyen formájú kartonlapot alávágnunk így könnyebben tudjuk mozgatni. Egy háztartási hűtőbe általában nem fér bele, hiszen közel egy méteres, ezért célszerű a „nyakát” levágni. Amikor összerakjuk, el kell tüntetnünk az illesztést. Megoldás lehet lepuhított marcipánnal „kiglettelni”, de ez csúnya nyomot hagyhat. Célszerűbb tenni rá egy takarást, amit ha szépen elkészítünk, senkinek sem tűnik fel, hogy csak a hibák eltakarása miatt van ott. Esetleg készíthetünk a gitárhoz vállpántot, amit lazán átvezetünk ezen a részen. A felületén lévő díszítőelemeket vékony marcipánból készítsük és várjunk vele, míg kissé megszárad, így nem fog deformálódni, amikor a helyére illesztjük.   

2010. november 6., szombat

Pöttyös labda

Ez volt az egyik első figurális tortám, úgy 7-8 éve készülhetett. Sokan kérdezték, hogyan tettem rá a fehér pöttyöket. Eljátszottam vele. Kinyújtottam a piros marcipánt és kiszúrtam a fehér pöttyök helyét. Majd kinyújtottam a fehér marcipánt és kiszúrtam a fehér pöttyöket és berakosgattam a piros marcipán lyukacskáiba. Kicsit rányújtottam, hogy összetapadjanak, majd ezzel a pöttyös marcipánnal leburkoltam a gömb alakú tortát. Ma ezt már egészen másképp csinálnám. Gyorsabban, egyszerűbben, kevesebb hibalehetőséggel és sokkal, kevesebb ételfestékkel.

Aladin

Taxi

2010. november 2., kedd

Iskolatáska


pisztoly

Kosárlabda


Szabályos gömböt a legnehezebb kifaragni, mivel végtelen szimmetriatengelye van. Ezért ajánlom mindenkinek, hogy töltse a tortát egy salátástálba, vagy hasonló félgömb alakú edénybe. Burkoljuk le a megfelelő színű marcipánnal vagy egyéb cukortésztával. Mivel a varratok eléggé egyszerű vonalak bátran csináljuk szabad kézzel. Először csak halványan jelöljük, aztán határozottan húzzuk meg egy arra alkalmas eszközzel, mondjuk az ecsetünk nyelével. Mielőtt ezeket a vonalakat átfestenénk fekete ételfestékkel, az egész labda felületét nyomkodjuk meg egy krumpli reszelővel. Ez a hagyományos négyoldalú sajtreszelő legdurvábbik része. Ha van, rá lehetőség befejezésképpen fújjunk rá halványbarna ételfestéket retuspisztollyal.