Előszó

2012. augusztus 28., kedd

Kalózhajó torta, pirate ship cake

Érdekes rendelés, sok-sok babra munkával. Igazi kihívás benne, hogy időben elkészüljön és a többi rendelés se csússzon miatta. Maga a torta egy negyvenszeletes túró, amit a hajótest képez. A többi pedig néhány apró kiegészítő. A rendelésben ki volt kötve, hogy legyen rajta a két kalózfigura és a kincsesláda. Ezen kívül egy hajóval rengeteget lehet játszani. Szerettem volna megadni a módját, viszont azt is figyelembe kellett vennem, hogy mennyi időt szabad ráfordítanom. A torta ára ugyanis csupán 30.000 ft volt. Természetesen ez első hallásra soknak tűnik egy tortáért, de gondoljunk egy kicsit bele. Gondolj bele hány óra alatt készülhet el egy ilyen sütihajó, és azt szorozd meg az órabéreddel, add hozzá az anyagköltséget, energiát, adót… stb. Mindezek után haszonnak is maradnia kell. Ne értsetek félre, én nagyon szívesen eljátszom az ilyesmivel, sőt sokszor ki nem fizetett túlórában is bennmaradok díszíteni. A lényeg, hogy valahol meg kell húzni egy vonalat, hogy eddig és nem tovább, amivel a vendég is meg lesz elégedve és a főnököm is. Rengeteg ötletem lett volna még pl.: Kötélhágcsó, egy harmadik árboc, lépcsők, korlátok, megfigyelőkosár az árbocra, mentőcsónak, orrvitorla… stb.

 






Nézzünk néhány megoldást. A faragásról csak annyit, hogy itt is egy szögletes tortát töltöttem és abból faragtam ki. A burkolást két lépcsőben végeztem. Először oldalról körbe, majd a tetejét külön.

 









A korlátok:
Ehhez egy egyszerű tragantot készítettem 100 ml lefőtt zselatin és 1000 g porcukor összegyúrva. Gyúrható lesz, mint a marcipán viszont nagyon gyorsan szárad. Ezt kinyújtottam kivágtam a korlát tartóoszlopait majd száradás után a helyükre ragasztottam. A korlát felsőrészéhez papírsablont készítetem a behelyezett oszlopok alapján, így pontosan akkorát tudtam kivágni, száradás után a helyére ragasztottam egy kis glazúrral.

Az árbocok:
Itt nagyon fontos a stabilitás. Nehéz lenne olyan ehető anyagot találni, amivel úgy meg lehet oldani, hogy egyben maradjon mire hazaér vele a vendég. Jelen esetben a 18. kerületből Dunaharasztira vitte a vevő. Muszáj volt csalni egy kicsit, sajnos. Nekem sokkal egyszerűbb lett volna ezeket is cukorból elkészíteni, de félő, hogy az szállítás közben összetörik. Tehát néhány koktélszívószálat egymásba dugdostam, és megtöltöttem csokoládéval, hogy jobb tartása legyen. Majd ezeket leburkoltam marcipánnal, a kereszt rudakat pedig rögzítettem cérnával, amit egy kis csokoládéval eltakartam.


Az árbocok rögzítése a tortában:
Hasonló megoldást választottam, mint amikor az emeletes tortákat egymásra pakoljuk. Egy hosszú kiszúróval lyukakat fúrtam a tortába az árbocok helyén kb. 2,5 cm átmérőjüt. Majd ezeket a lyukakat feltöltöttem olvasztott csokoládéval, beleállítottam az árbocokat hogy belekössenek. Így stabilan álltak, nem voltak törékenyek, viszont a magasságuk miatt volt egy kilengésük. Ezt szintén cérnával oldottam meg, egymáshoz kötöttem a két árbocot, valamint a hajó oldalához is kikötöztem. Hogy miért nem készítettem el mindjárt fából? Mert nem volt kéznél.

A vitorlák:

Nincs kiábrándítóbb, mint egy kidolgozott hajótorta papírvitorlákkal. Ezt semmiképpen sem szerettem volna. A bevett szokás, hogy tragantból elkészítjük, kinyújtjuk, kivágjuk, megformázva szárítjuk, majd megfestjük és felragasztjuk az árbocra. Ehhez nagyon vékony és törékeny tragantot kell készítenünk, és úgy egy napig szárítanunk. Pontosan erre készültem én is, de nekem szerencsém volt. Találtam egy úgy nevezett cukorlapot, ami ugyanazzal a rendeltetéssel készült, mint az ostyalap. Tulajdon képen ez egy papírvékony cukortészta előre legyártva, két fólia között tárolva. A lényege, hogyha leveszem róla a fóliát, akkor még meg tudom hajlítani, formázni aztán nagyon gyorsan keményre szárad. Ezt a tulajdonságát használtam ki, hogy elkészítsem belőle a vitorlákat.

A marcipánfigurák:
Természetesen ilyen magas figurák nem állnak meg csak úgy a talpukon. Mindkét lábukban hurkapálcika van, és bele vannak szúrva a hajóba. A többi mind gyurmamunka és türelemjáték. Itt is csak az idő és a fantázia szabhat határt. A kaptány féllábú, sajnos ez a képen a korlát miatt nem nagyon látszik, valamint az egyik keze kampó. A másik figuránál az volt a vendég kérése, hogy legyen szemkötője.

Sajnos a vendég nem érkezett meg, mielőtt én eljöttem, így nem láthattam a reakcióját. Nektek hogy tetszik?

A tortához felhasznált marcipán elkészítéséről, receptvideó megtekinthető:

10 megjegyzés:

  1. Döbbenet :O
    Persze mondok én itt szupert,meg frankót meg álom szépet meg a többi közhelyes ezt azt,de ezek egyike sem ér fel azzal amit gondolok :)
    Az ár pedig amit írtál szerintem nem sok,egyáltalán. . .
    Szuper,hogy van részletes leírás is,talán egyszer majd megpróbálkozom valami hasonlóval :)

    VálaszTörlés
  2. Hát ez nagyon szuper!!!Ezért érdemes csinálni!Van benne fantázia és persze kihívás.Hmmm..Ügyes!!!:)

    VálaszTörlés
  3. Tökéletes! Mentőcsónak meg orrvitorla nélkül is aprólékosan kidolgozott gyönyörű munka!

    VálaszTörlés
  4. Bakancs után, azt hittem nincs tovább! DE VAN!
    :-)) Gratulálok!

    VálaszTörlés
  5. Ez valami egészen elképesztő!! Igazi remekmű!
    Hát ezért nem tudtál te eljönni a deszki cukor showra! Nagyon jó volt, de téged is jó lett volna megismerni.
    Zatykóné Magdi

    VálaszTörlés
  6. Nagyszerű lett, nagyon részletes és precíz, teljesen odáig vagyok érte!

    VálaszTörlés
  7. Vilmos!!! Ez nagyon szuper lett!
    És ahogy olvasom a bejegyzésed, annyira érzem rajta, hogy büszke vagy rá, büszke is lehetsz mert nagyon jó lett, szép a kidolgozás, és jók a figurák is, mit jók... zseniálisak!!!
    Az árhoz én annyit fűznék hozzá, hogy amíg nem készítettem tortákat addig azon is ki voltam akadva, hogy mennyibe kerül egy gombóc fagyi...
    De most már tudom, hogy mi miért kerül ennyibe.
    Amikor tőlem is "komolyabbat" kérnek, pl egy komolyabb autót, rengeteg kiegészítővel, meg sok-sok előkészülettel....ami mind több órás munka, sokszor éjszakába nyúlóan, plusz áram, plusz festékek, hozzávalók.... akkor abszolut nem sok az a pénz érte.
    És azért itt nem gagyi "nagy áruházi" tortákról van szó, hanem minőségi hozzávalókkal készült finomságról.

    Gratulálok!!!!

    VálaszTörlés
  8. Vilmos!Nagyon jó!!!!Hol lehet ilyen cukorlapot rendelni?Nekem is kellene,szintén kalóztortához.

    VálaszTörlés
  9. ez döbbenetesen döbbenetes :O Hihetetlen :) Egyre büszkébb vagyok rá, hogy a 16.születésnapomra, még a múlt század végefelé Te készítetted a tortámat :D

    VálaszTörlés