Előszó

2012. augusztus 4., szombat

Gömbölyű torta készítése


Egy olyan alapformát, mint a gömb, nagyon sok tortához kell készítenünk. Ezért hasznos megtanulni, hogyan lehet a legegyszerűbben megformázni. Ehhez a módszerhez szükség van 2 db félgömbformára, amely készülhet bármilyen anyagból. Én műanyagot használok, amit pont erre a célra fejlesztettek ki, de megteszi a tésztaszűrő is, illetve lehet kapni rozsdamentes félgömbformákat a svéd bútorboltokban.

Piskótalapokat kell sütnünk, amiből különböző méretű kerek lapokat kell kivágnunk. A pontos receptet mindenkinek a meglévő formához kell igazítania, ezért most inkább a módszer leírására fogok koncentrálni.










Tehát szükség van akkora lapra ami megegyezik a félgömb formánk aljával, egy két ennél kisebb lapra ami majd belefér töltés közben, valamint egy a akkora lapra ami a forma aljánál 3-4 cm-rel nagyobb. Mindenből természetesen kettőre van szükség. A legnagyobb kerek lapból vágjunk ki egy cikket, ennek a mérete a formánktól függ. Majd béleljük ki vele a formánkat, ilyenkor előfordulhat, hogy utána kell pótolnunk, vagy le kell még vágnunk a piskótából.










A torta töltése innentől nagyon egyszerű, dobáljuk bele az aktuális krémünket, és pakoljuk rá a piskótákat. A képeken én egy túrókrémet készítettem barackdarabokkal. Figyeljünk, hogy amikor a legalsó lapot felrakjuk, akkor pontosan félgömb legyen. Különben furcsa formákat kaphatunk, amikor a két részt összeillesztjük. Mindenképpen hagyjunk a krémből a torta összeillesztésére, és körbekenésére.

 








A két félgömböt érdemes először krém nélkül egymásra tenni, hogy meggyőződjünk, szabályos gömböt ad-e. Ha szükséges faragjunk utána. Az összetöltött tortákat dermesszük hűtőben, majd igazítsuk a krémet simára, és burkoljuk le marcipánnal, vagy cukortésztával.










A gömbformából rengeteg formatortát készíthetünk, lássunk néhány példát.





14 megjegyzés:

  1. Örökké hálás leszek ezért a bejegyzésért!! Hosszú órák szenvedésétől mentett meg!:) Totál kezdőként majdnem nekiálltam kifaragni egy félgömböt piskótából... így viszont életem első formatortája egy csodálatos focilabda lett!!:)

    VálaszTörlés
  2. Szia
    egy olyan kérdésem lenne hogy a formát rozsdamentes keverőtál) mivel "béleljem" ki hogy ne ragadjon bele a piskóta, illetve a teljesen kihűlt lapot tegyem bele? Nem fog törni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nem szoktam kibélelni. De tehetsz bele mondjuk alufóliát a biztonság kedvéért. A piskótát kihűlve szoktam beletenni. Természetesen, ha túl vastag, vagy ha túl száraz, akkor előfordul, hogy törik.

      Törlés
  3. köszönöm.
    még egy kérdésem lenne: ez a "labda" megtöltve, marcipánnal bevonva (20 cm keverőtálban összerakott)milyen súlyú?
    Ez azért fontos számomra mert ez az egész egy krémsajttal töltött tortára fog kerülni, és az az aggodalmam hogy talán benyomódik a súly miatt.

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Az lenne a kérdésem, hogy a műanyag gömbformát hol lehet beszerezni, Te hol vetted?
    Köszi: Kamilla

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Ezt én is szeretném tudni hogy hol lehet beszerezni ilyen formát!

    VálaszTörlés
  6. Az écsy kft-nél érdemes körülnézni.

    VálaszTörlés
  7. Üdvözlöm! Az lenne a kérdésem miért van az hogy a gomb torta alsó félgömbje össze illesztés után miért rogyik össze?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Marika!
      Valószínűleg túl lágy krémmel készült.

      Törlés
  8. Szia!
    Érdeklődnék, hogy ha nem burkolom be a tortát, hanem habcsók vajkrémmel díszítem, kb. mennyire lesz tartós a torta? Köszönöm előre is a választ!

    VálaszTörlés
  9. Ha kerek tésztaszűrőbe rakom össze úgy is jó?

    VálaszTörlés
  10. Üdvözlöm! Nekem konkrétan az Unicumos üveg tortával kapcsolatban lenne kérdésem, mert éppen ilyet készülök csinálni ! :) a nyaka miből van ? Fondanttal van borítva ? Milyen krémet használt hozzá ön ?
    Előre is köszönöm a segítséget !
    Gina

    VálaszTörlés