Előszó

2012. március 6., kedd

Puncstorta


Recept 1 db 23 cm átmérőjü tortához

A tortához 2 db 23 cm átmérőjű fehér piskótakarikát kell sütnünk.

12 db tojás kettéválasztva
240 g liszt
240 g cukor

A tojás sárgáját habosra keverjük, majd a tojásfehérjéket a cukorral is nem túl kemény habbá verjük, óvatosan keverjük, össze a két tojáshabot majd forgassuk bele a lisztet. A bekevert piskótatésztát osszuk szét a két papírral becsomagolt sütőkarikában. Majd süssük meg 160 C-fokos előmelegített sütőben 40-45 perc alatt.

Főzzünk cukorszirupot

400 g cukor
300 ml víz
160 ml rum

A cukrot és a vizet összeforraljuk és enyhe szállpróbáig sűrítjük. Amikor kissé lehűlt belekeverjük, a rumot majd kettéosztjuk. Az egyik felét enyhén sárgára, a másik felét halványpirosra színezzük ételfestékkel.

Torta töltése:

Ehhez szükséges kb. 300 g forró sárgabaracklekvár.

Mindkét kihűlt piskótát keresztben kettévágjuk. Az egyikből lesz az alja és a teteje, a másikból pedig a töltelék, ezt még hosszanti csíkokra is felvágjuk.
A tortát fejen lefelé kell betöltenünk. Egy szilikon papírra helyezzünk egy sütőkarikát, majd tegyük bele a kettévágott piskóta felső részét a bőrös felületével lefelé. A másik oldalát kenjük meg forró sárgabaracklekvárral. A csíkokra vágott piskótákat felváltva mártogassuk a piros illetve a sárga cukorszirupba. Alaposan nyomkodjuk ki, és pepitában pakoljuk a lelekvározott piskótára két sorban. Lekvározzuk le a tetejét és tegyük rá a másik piskótalapot. Tegyünk egy tálcát a tortára és súlyozzuk le. Egy éjszakán keresztül préseljük.

Miután lepréseltük vágjuk le róla a sütőkarikát. Kenjük körbe forró lekvárral, és húzzuk át rózsaszín fondánnal. A fondán felmelegítésénél vigyázzunk, hogy ne menjünk 40 C-fok fölé. Óvatosan vízgőz fölött melegítsük

A fondán készítéséről videórecept megtekinthető:

8 megjegyzés:

  1. Nagyon köszi ezt a videot is!!Régota kerestem ezt a puncstortát::))
    Mónika

    VálaszTörlés
  2. ...én pedig már kértem is Tőled:)Köszönöm!
    Zsuzsa

    VálaszTörlés
  3. Kedves Vilmos!

    Koszonom ezt a szepen elkeszitett videos receptet!
    "De a "Fondan fozese"c. reszen ha raklikkelek, nalam ismeretlen cim jon be"" .A tobbi nezonel is igy van?? Tudnal segiteni? Koszonom! Sziasztok ! ILDIKO

    VálaszTörlés
  4. Kedves ILDIKO!
    Köszönöm az észrevételt, orvosoltam a problémát.

    VálaszTörlés
  5. Koszonom Vilmos!
    ILDIKO

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Kedves Vilmos. Mennyivel növeljem a mennyiséget ha 26-os tortát szeretnék készíteni? Köszönöm.

    VálaszTörlés
  8. vér profi vagy Vilmos ! Már a cukorszirupnál tartok és a préselésnél. A fondánt majd keresem .

    VálaszTörlés