Előszó

2011. július 23., szombat

Pénzhamisítás

Szeretnék bemutatni egy technikát, ami háziasszonyok számára sajnos nem elérhető, Viszont annál érdekesebb. Figyelem!!!: „A pénzhamisítást a törvény bünteti.”







 



Mérjünk le egy papírpénzt és vágjunk pont akkora, illetve egy picivel kisebb pikótalapokat. Azért kell kicsivel kisebbet vágnunk, mert le lesz burkolva marcipánnal és az is növeli a torta vastagságát. Kettő ilyen piskótát töltsünk össze valamilyen vajkrémmel. Ebből a tortácskából készítsünk tetszés szerint 3-4 db-ot. Majd dermesszük ki és burkoljuk le fehér marcipánnal.


 








Majd fordítsuk meg a leburkolt tortácskákat, és helyezzük rá az előre megfestett és méretre vágott marcipánlapot. Ezeket a „pénzkötegeket helyezzük egymásra kissé elcsúsztatva. Végül helyezzünk rá bordó marcipán szalagot.

És íme, egy videó arról, hogy hogyan lehet a leggyorsabban és legélethűbben megfesteni a tortákat.


Ez a nyomtató nem csupán arra képes, hogy marcipánlapra nyomtasson. Manuálisan lehet állítani a fúvóka magasságát, és számítógéppel pozícionálni, hogy egy A/3-as méreten belül hová nyomtasson. Tehát alátehetünk egy leburkolt tortát is és ráfújja nekünk a kívánt képet. Igen-igen kissé a kézművesség halála az ilyesmi. Ráadásul a gép ára 5000 euró.

6 megjegyzés:

  1. Hűha, nagyon tetszik! Lenne pár ötletem a nyomtatóhoz! :)

    VálaszTörlés
  2. Kíváncsi vagyok, megtalálod-e a munkáim között, hogy mikor alkalmaztam ezt a technikát.

    VálaszTörlés
  3. Pl:
    http://farkasvilmos.blogspot.com/2011/05/gimme-5.html

    VálaszTörlés
  4. ...egyébként elsőre ostyaképnek gondoltam. Bár múltkor említetted ezt a nyomtatót! Azért ez nem feltétlenül a kézművesség halála, mert "pénzt hamisítani" kézi festéssel elég gagyi lenne. :)
    A Garfieldosnál is elgondolkodtam, hogy ilyen pontos vonalakat kézzel soha nem lehetne festeni.

    VálaszTörlés
  5. Én azért házilag is meg tudom ezt oldani ostyalappal és ételfestékes nyomtatóval... :) És ráadásul hála az égnek nem 5000 eurós a berendezés. :)

    VálaszTörlés
  6. Szia, Nudleee!
    Igazad van ezt tényleg meg lehet oldani, ostyalappal is. Ahogy a lenti linken is látható:
    http://farkasvilmos.blogspot.com/2010/10/penz.html
    A következő linkeken lévő két tortához viszont nagy segítség volt ez a masina.
    http://farkasvilmos.blogspot.com/2011/01/qatar.html
    http://farkasvilmos.blogspot.com/2011/01/louis-vuitton-20-verzio.html
    Louis vuitton táskákat, készítettem a nyomtató nélkül is, de egy kicsit több időbe került:
    http://farkasvilmos.blogspot.com/2010/10/louis-vuitton.html
    Természetesen én sem adnék ki érte ennyi pénzt, ráadásul egy számítógép is kell hozzá.

    VálaszTörlés