Előszó

2011. november 27., vasárnap

Cukrászbemutatók Szlovákiában

Meghívást kaptam egy hidaskürti szakiskolából. Felkértek, hogy tartsak a tanulóknak, egy nyolc órás bemutatót. Megtiszteltetésnek vettem a felkérést. Viszont érdekes kihívás is volt, főleg miután elmondták, hogy olyan hírességeket szoktak meghívni, mint Gianni, Benke Laci bácsi és Zsidró Tamás. 


 
 








A feszültséget fokozza, hogy szakoktatóknak és cukrásztanulóknak kellett tartani a bemutatót. A feladat: figurálistorta készítés, airbrush technika bemutatása, csokoládé bemutató, zilatortaforma bemutató, és tányérdesszertek készítése. A szervezés menete közben, kibővítették a felkérést azzal, hogy másnap ismételjem meg a bemutatót a nagymegyeri testvériskolájukban. Természetesen belementem.


 











Elérkezett a nap. Nagyon kedvesen fogadtak, az iskola pedig szép és tiszta volt. Az igazgatónő büszkén körbe is vezetett. Volt ott külön műhely kozmetikusoknak, fodrászoknak, autószerelőknek, szakácsoknak és cukrászoknak. A diákok pedig rendkívül tisztelettudóak. Amire gyorsan felfigyeltem, hogy a szakoktatók megszólítása Mester úr, illetve Mester nő. Erről el is beszélgettem az oktatókkal ebéd közben, és kiderült, hogy náluk a mester titulusnak sokkal nagyobb súlya, és tekintélye van, mint nálunk.

 









Tehát munkához láttam. Figurális tortaként egy lófejet készítettem. Gyorsan betölthető, minimális faragást igényel, és arra is alkalmas, hogy az airbrush festési technikát, és azon belül a maszkolást is, megmutassam rajta.


 











Következett a csokoládé. Készítettem alap csokoládés készítményeket, olyanokat, amiket az előadás további szakaszában, ismét fel tudok használni. Tehát lefőztem egy alap bevonó ganachet, és készítettem csokoládé mousset. Természetesen kitértem a temperálásra. Különböző csokoládédíszekkel zártam ezt a részt, itt is figyelve arra, hogy ezek a díszek, később felhasználásra kerülhessenek. 

 









A zilatortaformában leggyorsabban a mákos guba készíthető el, ezért erre esett a választásom. A négyféle gumiforma közül a négyszögleteset választottam. Ebből kapok 25 db 4x4x4 cm-es kockákat, amiket a tányérdesszertek készítésénél szintén fel tudok használni. Egy kicsit több gubát készítettem így tudtam sütni még pudingformában és lap formájában is. Ezeket szintén elsütöttem a tányérdesszertek készítése közben.

 









 
Egyéb díszek készítése következett, melyek a tányérdesszertek díszítéséhz szükségesek. Olyanok, mint: Íves plezír, hajlított narancsos olaszdísz, forrázott tésztadíszek, florextechnika és rétesdísz. Ezekből a díszekből, a csokidíszekből, a csokoládémousse-ból, a ganache-ból, a mákosgubából, valamint kétféle gyümölcsöntetből és némi friss gyümölcsből következett, a tányérdesszert bemutató. A rendelkezésre álló anyagokból tizenkét különböző tálalást mutattam be, de ezekről inkább beszéljenek a fotók.

 









Az első nap szépen lezajlott, a diákok nagyon figyeltek, és a szakoktatók is elégedettek voltak. Engem pedig máris átszállítottak Nagymegyerbe, a másnapi helyszínre. Ahol szintén zavarba ejtő kedvességgel, és egy helyi tévéstábbal vártak. A felvétel megtekinthető itt. Egy gyors interjú a bemutató közben azon kívül, lényegében ugyan azt adtam elő ismét. Természetesen az előző napi tapasztalatokat is felhasználva. 


Végül az igazgatónő megkért, hogy csináljunk ebből a bemutatóból, egy éves rendszert. Nagyon szépen köszönöm, a meghívást. 

2011. november 10., csütörtök

Csokimikulás házilag

Ilyen vagy ehhez hasonló mikulásformákat, könnyen be lehet szerezni az ünnepek környékén. Csak körül kell nézni, néhány játék és kreatív boltban. Ezek után játszva elkészíthetjük a csoki mikulásokat akár a gyerekekkel együtt.

Csokoládéból válasszunk ízlésünknek megfelelően, jó minőségűt minimum 50 % kakaótartalommal. Olvasszuk meg, majd temperáljuk le.
A mikulásformákat elő kell melegíteni, de nem túlforróra. Ehhez használjunk egy hajszárítót. Ha nem melegítjük elő a formákat, akkor nem fog egyenletesen terülni benne a csokoládé.
Amint ezzel megvagyunk, a forma egyik felét töltsük majdnem tele temperált csokoládéval, majd helyezzük rá a forma másik felét. Tehát most van egy mikulásformánk kb. félig töltve olvasztott csokoládéval. Ezt most kezdjük el körbe forgatni, hogy körbe folyjék benne a csokoládé. Most addig kell forgatnunk, míg meg nem dermed benne a csokoládé, így lesz mindenhol egyenletes a csoki mikulás falvastagsága. Ezt úgy is végezhetjük, hogy berakjuk hűtőbe és 2-3 percenként megforgatjuk. Addig hűtsük, míg láthatóan a forma és a csokoládéréteg közé légbuborék került. Ez attól van, hogy a megkötött és lehűtött csokoládé kissé összezsugorodott. Ekkor a mikulásforma leválasztható. Ne csüggedjünk, ha nem sikerül elsőre, ez a technika kis gyakorlást igényel. A formát pedig minél többet használjuk, annál könnyebben jön ki belőle az elkészült mikulás. Ez azért van, mert lerakódik benne egy kevés kakaóvaj. Ezért nem is ajánlatos a formákat mindig elmosogatni, csak melegíteni és egy vattapamaccsal kipolírozni. Ezzel egyenletesen szétterítjük benne a lerakódott kakaóvajat és ez segíti az elkészült csoki figura fényességét.      

2011. november 8., kedd

KFC

Ehhez a rendeléshez, a vendég nem képet hozott, hanem egy dobozt, szerencsére. Így viszonylag könnyű dolgom volt. Ízesítését tekintve szatmári szilva, az a bizonyos, amelyik az ország születésnapi tortája is volt, és szintén nálunk készült. Mivel nem volt kedvem egy darab szögletes tortát sütni, krémeket lefőzni és betölteni, kivettem egy kerek tortát a hűtőből és átfaragtam szögletessé. Úgy, hogy az adott húszszeletes torta mennyiségét megtartva arányosan növeljem a „doboz” méretét. Mikor készen volt a faragás, lemértem széltében, hosszában, magasságában. Majd a hozott KFC dobozt lapjaira vágtam és beszkenneltem, így számítógéppel a megfelelő nyomtatási méretet beállíthattam. Kinyújtottam egy darab marcipánt, betettem a marcipánnyomtató gépbe és rányomtattam a doboz oldalait. Majd ezeket a lapokat a torta oldalaira illesztettem. Annyi csavart még kért a vendég, hogy a KFC-s emberke helyett, a gyermeke képe legyen a dobozon. Sajnos ehhez nincs megfelelő program a benti számítógépemen, így manuális eszközökkel kellet beillesztenem. Megfelelő méretben kinyomtattam a kissrácot, körbevágtam, és a KFC-s ember képére helyezve szkenneltem be, és máris a helyén volt. Tudom-tudom, ebben így nincs sok kézművesség, de igazság szerint nem is gyorsabb. A gépet működés közben megtekinthetitek a következő bejegyzésben: PÉNZHAMISÍTÁS.

2011. november 1., kedd

Szaloncukor

Szükséges anyagok:
Marcipán
Aszalt gyümölcs
Ízlés szerinti likőr
Ét vagy tejcsokoládé




Ez egy egyszerű főzés nélkül készíthető szaloncukor.A marcipánba ízlés szerint keverhetünk likőröket illetve olvasztott csokoládét.Kis féldiónyi marcipán darabokba csomagoljunk aszalt gyümölcsöt pl: aszalt szilvát.Formázzunk, rudat belőle majd mártsuk ki, olvasztott és temperált csokoládéban.



Tipp: A marcipánt házilag is elkészíthetjük. Szeletelt mandulát aprítsunk, össze kávédarálóban majd gyúrjuk össze kevés mézzel és porcukorral, míg formázható nem lesz.
Egyéb karácsonyi receptek:
Stollen
Stollen desszert
Habkarika
Gyümölcskenyér
Moszkauer
Fondán főzés (a klasszikus szaloncukor alapanyaga)