Előszó

2014. március 9., vasárnap

Tökmaglisztes macaron

Gyorsan a család kedvenc macaronjává vált ez a verzió. Sokszor készítettem már, szerepelt macaron tanfolyamokon is. De most lettem vele igazán elégedett. Tulajdon képen ugyan úgy készül, mint a hagyományos verzió, csak mandulaliszt helyett tökmaglisztet használtam. Fontos hogy ne keverjük össze a darált tökmaggal, válasszuk inkább a paleo boltokban kaphatót. Ez sokkal zöldebb, így nem kell használnunk hozzá semmiféle ételfestéket, mégis intenzíven és természetesen zöld lesz. A készítésénél annyit változtattam az alaprecepthez képest, hogy a lisztes részhez plusz kb. két evőkanál tojásfehérjét hozzákevertem. Mert túl száraznak tartottam. A végeredmény még annyiban tetszett jobban, szerintem és a családom szerint, hogy nem volt annyira édes. Nagyon kellemesen ellensúlyozta ezt az alapvetően túlcukrozott édességet a tökmagliszt íze. Egyszerű tejcsokoládé ganace-val töltöttük.

Tejcsokoládé ganache:
100 ml állati tejszín (minimum 30 %-os zsírtartalommal, javaslom háztartásban a meggle illetve a president márkákat, semmiféleképpen nem főzőtejszínt)
150 g tejcsokoládé
20 g vaj

A tejszínt forraljuk fel, majd tegyük bele a vajat és az apróra tört tejcsokoládét. Várjunk 2 percet, hogy a csokoládét átjárja a meleg, majd habverővel keverjük simára. Tegyük mélyhűtőbe 1-2 órára, majd habosítsuk, ki de csak annyira, hogy tartása legyen.