Előszó

2019. június 4., kedd

Eperlekvár


Kis családom hölgytagjai szedtek 11 kg epret. Megpróbáltuk mind megenni, de nem sikerült. Tehát hogy ne vesszen kárba különböző formákban elraktuk későbbre. A zöld csumájától tisztítsuk meg. Előfordul, hogy kézzel is ki tudjuk szedni, ha nem, akkor használjunk kést. Nagyon alaposan mossuk meg. Sokáig ne áztassuk vízbe, mert megszívhatja magát és vízízű lesz. Néhány kisebb zacskóval eltettem egészben is a mélyhűtőbe, ilyenkor érdemes vákumcsomagolást alkalmazni. Sokféleképpen készíthetjük a lekvárt, többféleképpen tettem el én is, mert nem tudhatom, hogy éppen milyen formában lesz rá szükségem.

1, A legegyszerűbb, ha a gyümölcsöt leturmixolom, ízlés szerint át is szűrhetjük, hogy ne legyen magja. Eperre számolva 10% cukrot adhatunk hozzá, nincs szükség többre, de ez ízlés kérdése. A megadott cukormennyiséggel 25-30 percig folyamatos keverés mellett lassú tűzön forralom. Ebben az elkészítési módban meglehetősen híg lesz a lekvárunk, ezért adhatunk hozzá a gyümölcsre számolva 3-5 % pektint. A pektint mindig a cukorral keverjük el így kevésbé csomósodik be amikor a gyümölcshöz adjuk. Ha eleget forraltuk tegyük az előkészített* üvegekbe.

2, Ha sűrűbbet szeretnénk, akkor vágjuk négybe az epreket és adjunk hozzá 10% cukrot. Hagyjuk állni míg levet nem ereszt. Ezt a folyamatot úgy tudjuk meggyorsítani, ha feltesszük a cukrozott epret vízgőzre. Tehát egy fazékban vizet forralunk, erre teszünk egy nagyobb félgömb formájú fémüstöt és ebbe tesszük a cukrozott gyümölcsöt. Szűrjük le az epret. A levét használhatjuk szörp, vagy zselék készítésére. A szűrőben maradt gyümölcshúst kis lángon főzzük, folyamatos kevergetés mellett 25-30 percig, majd töltsük az előkészített* üvegekbe.

3, Édesítőszeres verzió.
Ebben az esetben mindent ugyan úgy készítek, de lecserélem a 10% cukrot, eritritolra.

Ezek egyszerű alapreceptek. Tovább ízesíthetjük a lekvárt levendulával, naranccsal, mentával, pezsgővel, mézzel...stb.

*A befőttesüvegek előkészítése, csírátlanítása.
A befőttesüvegeket és a tetejüket 10 percig tartsuk forrásban lévő vízben. Az így csírátlanított üvegekbe töltsük a forró lekvárt. Tegyük rá a tetejét és állítsuk fejre az üvegeket pár percre. Ez után 24 órát tartsuk dunsztba, azaz betakargatva pihentessük, vagy tegyük egy melegen-tartó ételhordó táskába.

Az oldal teljes mértékben saját finanszírozásból működik. Ha szeretne adományt küldeni, megteheti a 11773171-00528104 számlaszámon. A Közleménybe írja be "Adomány". Köszönöm!

2 megjegyzés:

  1. Üzletember vagy üzletasszony? Pénzügyi nehézségekkel küzd, vagy pénzre van szüksége saját vállalkozás indításához? Kölcsönre van szüksége egy jó kis- vagy középvállalkozás elindításához? Alacsony a hitelminősítése, és nehezen jut tőkehitelhez a helyi bankoktól és más pénzintézetektől?

    Független pénzintézet vagyunk. Az évek során kiváló hírnevet építettünk ki azzal, hogy több ezer ügyfélnek nyújtottunk különféle hiteleket. Bármilyen összegű hitelt kínálunk állampolgároknak és nem állampolgároknak egyaránt. Szolgáltatásaink közé tartoznak az egyszerű személyi kölcsönök, üzleti/kereskedelmi hitelek, autóhitelek, berendezéslízing/finanszírozás, adósságkonszolidációs hitelek és lakáshitelek – mindenki számára elérhetőek, hitelképességtől függetlenül. Ha érdekli ez az ajánlat, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a (trustbridgefinancialservice943@yahoo.com) címen további részletekért; amint megkapjuk az e-mailjét, azonnal válaszolunk.

    Széles körű pénzügyi szolgáltatásokat kínálunk, beleértve: személyi kölcsönöket, adósságrendező hiteleket, üzleti hiteleket, oktatási hiteleket, jelzáloggal fedezett hiteleket, fedezetlen hiteleket, jelzáloghiteleket, fizetésnapi kölcsönöket, diákhiteleket, kereskedelmi hiteleket, autóhiteleket, beruházási hiteleket, fejlesztési hiteleket, vételi hiteleket, építési hiteleket, évi 3%-os alacsony kamatlábbal magánszemélyek, vállalkozások és vállalatok számára. Hozza ki a legjobbat családja számára, és szerezze meg álmai otthonát is Általános Hitelprogramunkkal. Mindenféle hitelszolgáltatást kínálunk

    💼 Szolgáltatások
    🏠 Ingatlanhitelek és jelzáloghitelek közvetítése
    🚗 Személyi és autóhitelek
    💼 Üzleti és berendezéshitelek
    🌱 Zöld hitelek (elektromos járművek, napelemes és ökológiai fejlesztések)
    📊 Kereskedelmi ingatlanhitelek és önmenedzselő nyugdíjalapok (SMSF)
    🏡 Fordított jelzáloghitelek és befektetési hitelek
    🧠 Pénzügyi stratégia és támogatás
    📌 Testreszabott hitelmegoldások személyre szabott támogatással

    Vegye fel a kapcsolatot a Trustbridge Financial Service-szel, hogy hitelt kapjon WhatsApp-on: +2349124847559.

    VálaszTörlés