Előszó

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütemény készítő tanfolyam. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütemény készítő tanfolyam. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 11., péntek

Beszámoló, a kétnapos figurálistorta készítő tanfolyamról.

 








Sokan eljöttek, hogy katicát készítsenek csoki tortából. Mindent az alapoktól készítettünk, ezért volt szükség a két napra.













Elsőként mindenki lefőzte magának a párizsikrémjét, ami a csoki krém alapja volt. Ezek után sütött magának mindenki egy hagyományos piskótát, ezt 6 tojásból készítettük, kakaós változatban, természetesen sütőpor nélkül. Ebből lapokat kentünk. Míg kihűltek az eddig elkészítettek, addig mindenki gyúrt magának egy adag cukortésztát, aminek háromszoros marcipán volt az alapja. 












Valamint tragantból elkészítettük a katicák szarvacskáit, hiszen ezeket ki kell szárítani. Ezek után elkészítettük a csoki krémet, és betöltöttük a piskótalapokat. Rövid hűtés után, kifaragtuk a bogarakat. Ez történt az első este. Mindenki sokat dolgozott, de remekül haladtunk.
 











Másnap már egy összebarátkozott csapat tért vissza, és nekiláttunk a tortakészítés izgalmasabb részének. A marcipán megszínezését magamra vállaltam. Így már csak a burkolás a díszítés, és a borkóstolás maradt hátra.











Végül mindenkiből kijött a kreativitás, és különböző torták is születtek. Sokat dolgoztak a jelentkezők, és mindenkire nagyon büszke vagyok, remek munkát végeztek. Te bevállalnád?