Előszó

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: reform sütemények. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: reform sütemények. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. szeptember 9., vasárnap

Mangós túrótorta


Recept 1 db 23 cm átmérőjű tortához.

Piskóta

6 db tojás kettéválasztva
120 g liszt átszitálva
120 g cukor

A tojás sárgáját kemény habbá verjük. A tojás fehérjét a cukorral nem túl kemény habbá verjük és elkeverjük a sárgájával, majd óvatosan beleforgatjuk a lisztet. 160 C-fokos előmelegített sütőben 40-45 percig sütjük. A mikor kivesszük a sütőből fordítsuk rá egy sütőpapírra és tegyük rá a forró tepsire. Ettől ki fog simúlni a teteje. Amint langyosra hűlt. állítsúk a pikótát az élére, Csak, ha teljesen kihűlt, akkor vágjuk ki a sütőkarikából, és szelljük három felé. A torta töltése elött a piskóta köré helyezzük vissza a fémkarikát.


Mangópuding
3 db mangó kockára vágva
30 g keményítő+kevés víz
100 g cukor

Mangó konzervet ERRE A LINKRE KATTINTVA tudtok rendelni.

A mangót turmixoljuk le, majd a cukorral forraljuk fel. Sűrítsük be a keményítős résszel.

Túrókrém

200 ml tej
100 g cukor
30 g keményítő
1 rúd vanília kikapart belseje
1 narancs leve és héja
250 g túró
200 g vaj

A keményítőt oldjuk fel egy pici tejjel, a többi tejet forraljuk fel a cukorral, a vaníliával, és a citrommal, majd sűrítsük be a keményítős résszel. Hűtsük langyosra a főzetet és habosítsuk ki a vajjal és a túróval. Töltsük be a torta többi rétegét a krémmel. A torta szélére, nyomózsák segítségével nyomjunk egy kis peremet. Egy éjszakán keresztül hűtsük. A tetejét kockára vágott mangóval díszítsük.
Az oldal teljes mértékben saját finanszírozásból működik. Ha szeretne adományt küldeni, megteheti a 11773171-00528104 számlaszámon. A Közleménybe írja be "Adomány". Köszönöm!


2018. július 24., kedd

Mentes joghurtos torta


Az oldal teljes mértékben saját finanszírozásból működik. Ha szeretne adományt küldeni, megteheti a 11773171-00528104 számlaszámon. A Közleménybe írja be "Adomány". Köszönöm!

Banános-karamellás pite

- Örömsüti Desszertműhely receptje szerint



Banoffee pie - ahogy mi készítjük



Hozzávalók egy kb. 22 cm átmérőjű formához.



Alaphoz:



200 g kekszmorzsa legjobb a zab- vagy digestive keksz, ne legyen túl édes!

Mi most egy glutén- és tojás- mentes boltban kapható kekszet fogunk használni.

50 g finomra őrölt lenmag őrlemény. (Keksszel is helyettesíthető)

100 g vaj, margarin nem jó!

Csipet só, Ízlés szerint ízesíthetjük, fahéjjal, gyömbérrel, kardamonnal.



Tejkaramellhez:



Eredetileg konzerv, sűrített tejből (condensed milk) készítik

200 g kristálycukor vagy barna cukor

200 g állati tejszín

80 g 100 % igazi vaj - margarint ne használjunk!

Egy csipet sót, ha sós-karamellát szeretnénk.

2 lap zselatin (el is hagyható)



3 db Banán, érdemes bit-t használni



Tetejére:



250 g kistermelői tejszín, 5 C° alá hűtve

Díszíthetjük friss eperrel, kivivel vagy más gyümölccsel, csokoládé forgáccsal.



Alap készítése:

A sütő formát műanyag fóliával kibéleljük. Készíthetjük üveg tálban is.

A kekszek ledaráljuk és a többi száraz anyaggal összekeverjük.

Hozzáadjuk az olvasztott vajat elkeverjük.

Formába nyomkodjuk, úgy hogy kb. 1,5-2 cm magas pereme legyen.

Ha kihűlt betesszük a fagyasztóba, míg a tejkaramellt elkészítjük



Tejkaramell készítése:



Szükségünk lesz egy legalább 15 cm magas, kb. 2 literes lábosra. Ne használjuk zománcozott edényt és ügyeljünk, arra hogy az edény tiszta legyen, különben leéghet a karamell. A hozzávalókat alacsony tűzön  feloldjuk majd 100-120 C° körüli hőmérsékleten lassan forraljuk. Időnként megkeverjük. Vigyázzunk. hogy 120 C° fölé nem menjünk, mert könnyen leéghet! Ha pici sötétbarna pontok jelennek meg, akkor oda égett egy kicsit. Vegyük lejjebb a  hőmérsékletet, öntsünk hozzá egy kevés tejet folyamatos keverés mellet majd forraljuk tovább. Akkor jó, ha elértük a kívánt karamell barna színt, ez kb. 20-30 perc alatt érjük el Ha kész levesszük a tűzről és hűlni hagyjuk.



A lapzselatint 5 percre hideg vízbe áztatjuk, kicsavarjuk majd a még meleg, de nem tűz forró karamellben elkeverjük. A banánt egy nagyobb tálban kb. 5 mm karikákra vágjuk és a még langymeleg karamellt ráöntjük. Nem szabad megvárni, míg teljesen kihűl a karamell, mert akkor megdermed. Nem fog megbarnulni a banán a meleg karamelltől összekeverjük, majd az egészet a fagyos formába simítjuk. Ha kihűlt, 1-2 órára visszatesszük a hűtőbe. Ha a fóliával bélelt formában készítjük, akkor a fagyasztóba tesszük, hogy a fóliát levehessük róla.



Ha kihűlt a tejszínt habbá verjük és a tetejére simítjuk. Érdemes kis termelői tejszínt vásárolnunk, tartós tejszín helyett, mert összehasonlíthatatlanul sokkal finomabb lesz! Ha jól le lett hűtve a tejszín, akkor még habfixálót sem szükséges használnunk.

Az oldal teljes mértékben saját finanszírozásból működik. Ha szeretne adományt küldeni, megteheti a 11773171-00528104 számlaszámon. A Közleménybe írja be "Adomány". Köszönöm!

2013. április 14., vasárnap

Mákos csiga


Recept kb. 34 db-hoz

100 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
240 g liszt
50 g nádcukor
35 g olvasztott kakaóvaj( plusz a lekenéshez)
1 egész tojás
4 g
15 g friss élesztő
180 ml langyos tej
1 vaníliarúd kikapart belseje
1 citrom reszelt héja








Az összetevőkből gyúrjunk lágy selymes tésztát. Majd légmentesen letakarva érleljük 1 órán keresztül.

Máktöltelék:

60 g daráltmák
80 g nádcukor
Ízlés szerint őrölt fahéj, reszelt citromhéj, reszelt narancshéj

A megérett tésztát nyújtsuk ki lisztezett asztalon kb. 4 mm vékonyra, négyzet alakúra. Majd kenjük meg olvasztott kakaóvajjal. Terítsük szét rajta a bekevert máktölteléket.









Majd kissé fröcsköljük meg kakaóvajjal, végül tekerjük fel, és vágjuk fel kb. 2 cm vékony szeletekre. Pakoljuk szilionos sütőpapírral fedett tepsire.









Párás meleg helyen kelesszük 30 percig, majd 210 fokon süssük 8-10 percig. Miután kivettük a sütőből, kenjük le forró lekvárral. Végül köszönjük meg, a gyerekeknek a segítséget.

Az oldal teljes mértékben saját finanszírozásból működik. Ha szeretne adományt küldeni, megteheti a 11773171-00528104 számlaszámon. A Közleménybe írja be "Adomány". Köszönöm!