Előszó

2012. december 31., hétfő

Sós teasütemény


Recept

Liszt 600 g
Vaj 360 g
Tojás sárgája 4-5 db
Tejföl 100 g
Só 25 g
Élesztő 5 g (csipet)

Elkészítés:

A tejfölben elkeverjük a sót, és a tojássárgáját. Majd az összes anyagot összegyúrjuk minél kevesebb mozdulattal, mert a vaj kiolvadhat a kezünk melegétől. A kész tésztát ujjnyi vastagra nyújtjuk és a felületét egész tojással megkenjük. Hűtőben keményre fagyasztjuk. Sütés előtt még egyszer megkenjük tojással. Megszórjuk mákkal, szezámmaggal, reszelt sajttal, köménnyel, mandulával… stb. Majd kiszúrjuk, felvágjuk, perecet formázunk belőle és 230 C-fokos sütőben 15 perc alatt aranybarnára sütjük.

2012. december 23., vasárnap

Túrófánk




Recept kb. 70 darabra

50 g vaj
500 ml tej 
200 g liszt
200 g áttört túró
10 g só
4 db tojás (mérettől függően)

A tejet a vajjal és a sóval felforraljuk. Ha forr, folyamatos keverés mellett beletesszük a lisztet, és addig keverjük, míg el nem válik az edény falától. Ezután levesszük a főzőlapról és beletesszük a túrót, majd robotgéppel simára keverjük. További folyamatos keverés mellett egyenként beletesszük a tojásokat is és simára keverjük vele. A masszát töltsük csillagcsővel ellátott nyomózsákba és dresszírozzuk szilikonos sütőpapírra. A tetejüket megszórhatjuk reszelt sajttal, majd spricceljük meg egy kis vízzel. 190 C-fokon 20-25 perc alatt süssük arany barnára.



Mickey egér torta

Ő már megkapta az ajándékát.

2012. december 21., péntek

Tojáslikőr bonbon, hüvelyes bonbonkészítés



Tojáslikőr bonbontöltelék

170 ml tejszín
1 vaníliarúd
1 tojás sárgája
140 g fondán
110 g fehércsokoládé
10-20 ml tiszta szesz (ízlés szerint)

A fehércsokoládét és a fondánt, együtt olvasszuk fel vízgőzön. A tojás sárgáját egy kevés tejszínnel elkeverjük. A többi tejszínt a kettévágott vaníliával felforraljuk. Majd folyamatos kevergetés mellett leforrázzuk a sárgáját. Ez után mindjárt adjuk hozzá a felolvasztott fehércsokoládét, és a felolvasztott fondánt. Mire simára keverjük, le is hűl annyira, hogy hozzáadhassuk az alkoholt, ezt is keverjük el benne. Lehűtés után, használhatjuk folyékony állapotában, de ki is habosíthatjuk. 


Versenyautó torta


2012. december 19., szerda

Bejgli-mandulagrillázs aszaltszilvával



Recept 4 rúdhoz

Tészta
100 ml tej
2 tojás sárgája
10 g élesztő
520 g liszt
50 g porcukor
Két csipet só
160 g vaj
100 g zsír
1 rúd vanília kikapart belseje
1 citrom reszelt héja
1 narancs reszelt héja

Az összes alapanyagot érdemes előhűteni. A tejet a tojássárgájával és az élesztővel keverjük el (nem szükséges felfuttatni). Keverjük össze a lisztet a porcukorral, a sóval, a vaníliával, a citrom és narancshéjjal, majd morzsoljuk el a vajjal és a zsírral. Ezután gyúrjuk bele a tejes részt. Rugalmas, de nem túl lágy tésztát kell kapnunk, Ha szükséges, adjunk még hozzá folyadékot. Amint összeállt osszuk négy részre, majd gömbölyítsük fel, majd letakarva fél órát pihentessük hűtőben.

Mandulagrillázs töltelék

180 ml tej, forralva
300 g kristálycukor
350 g őrölt mandula megpörkölve
150 g aszalt szilva, feldarabolva
1 citrom reszelt héja
1 narancs reszelt héja

A kristálycukrot megolvasszuk, és a forralt tejjel csomómentesre keverjük, majd belekeverjük a többi összetevőt. Kihűlés után négy részre osztjuk.

A beigli összeállítása

A lepihent tésztákat nyújtsuk ki, kb. 20x25 cm-es téglalapokká. A kihűlt töltelékeket terítsük szét rajta, úgy, hogy minden oldalon egy-egy cm-el kisseb legyen a tésztánál. Hajtsuk fel a tészta két oldalát és tekerjük fel a süteményt. Helyezzük sütőlemezre és kenjük le 2 tojássárgája és egy egésztojás arányú kenőtojással. Hűvös száraz helyen pihentessük, míg meg nem szárad és ki nem cserepesedik rajta a tojás. Ezután kenjük le vékonyan tojásfehérjével és ismét szárítsuk. Szurkáljuk meg és süssük 200 C-fokos előmelegített sütőben 25-30 percig. Amikor kivesszük, a sütőből még igazíthatunk rajta, ha szükséges. Két habkártyával óvatosan megformázhatjuk az oldalát.

Sam a Tűzoltó


2012. december 15., szombat

Bejgli

Hasznos tippek, a szép és finom beigli elkészítéséhez. Recepttel, trükkökkel, és nagyon részletes videóval.








Mák vagy diótöltelék 2 db 450 g-os beiglihez

120 ml víz
125 g cukor
1 citrom reszelt héja
1 narancs reszelt héja
1 vaníliarúd kikapart belseje
1 csipet fahéj
1 marék mazsola
210 g darált mák vagy dió
30 g édesmorzsa

Elkészítés keverjük össze az édesmorzsával a mákot vagy a diót. Az összes többi anyagot tegyük fel forrni, majd forrázzuk le vele a szárazanyagokat (mák, dió, morzsa), és keverjük össze. Kihűlés után, mérjünk belőle 240 g-os darabokat. Tehát ez az anyaghányad, két töltelékre elegendő. Ezért készítsük el, egyszer mákkal, másodszor pedig dióval.
 

Tészta, 4 félkilós beiglihez

100 ml tej
2 db tojás sárgája
10 g élesztő
520 g liszt
50 g porcukor
2 csipet só
160 g vaj
100 g mangalica sertészsír
1 rúd vanília kikapart belseje
1 citrom reszelt héja
1 narancs reszelt héja

Az összes alapanyagot érdemes előhűteni a tészta készítése előtt.
A tejet, a tojássárgáját, a vaníliarúd kikapart belsejét és az élesztőt csomómentesen elkeverjük, és félretesszük, de nem szükséges felfuttatnunk.
A lisztet és a porcukrot összeszitáljuk. Belekeverjük a sót a reszelt citrom és narancshéjat.
Majd elmorzsoljuk a vajjal és a zsírral.
Végül összegyúrjuk a tejes résszel. Ügyeljünk rá, hogy gyors, és minél kevesebb mozdulattal dolgozzunk, mert a kezünk melegétől kiolvadhatnak a zsiradékok és ez árt a tészta szerkezetének. Amint a tészta összeállt osszuk 4 db 245 g-os részre majd felgömbölyítve és letakarva pihentessük a hűtőben.

A lehűlt tésztákat nyújtsuk ki kb. 20x25 cm-es téglalapokká. A tölteléket úgy oszlassuk el rajtuk, hogy a tészta minden oldalon 1 cm-rel szélesebb legyen. A tészta két szélét hajtsuk befelé. Majd tekerjük fel a beigliket, buborékmentesen.

Kenjük le a beigliket 2db sárgája és egy darab egész tojás keverékével. Majd tegyük hűvös száraz helyre pihenni, míg meg nem szárad rajta a tojás. Ekkor kenjük meg tojás fehérjével vékonyan és ezt is hagyjuk rászáradni. Ha megszáradt szurkáljuk meg és 180 fokos előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt süssük készre. Kisülés után formázzuk meg óvatosan a rudakat. A hűvös száraz helyen tárolt beigli 30 napig eltartható, De frissen az igazi.

Tippek a jó beigli készítéséhez:

Mitől reped a beigli a sütőben?

Figyeljünk oda, hogy a tészta, és a töltelék azonos keménységűre készüljön. Ha túl lágy a töltelék, akkor a belőle kisülő vízgőz szétrepeszti a tésztát. Ha túl kemény a töltelék, akkor a szárazság miatt fog szétrepedni.
Az is probléma, ha túl sok cukrot tartalmaz a töltelék. Ilyenkor sütés közben kiolvad, mivel a többi összetevő már nem tudja felszívni az aránytalanul sok cukrot, és szétcsapja a tésztát a sütőben.
Ugyanez a probléma lép fel, ha túl zsíros tölteléket készítünk.
A tészta recepttől függetlenül is szétrepedhet. Ez akkor fordulhat elő, ha például túl vékonyra nyújtjuk a tésztát, vagy ha a töltelék szétosztása közben durván nyomkodva megsértjük a tésztát. Illetve, ha sütés előtt elfelejtjük megszurkálni a beiglit.
Sütés közben is probléma lehet, ha túlforróra állítjuk a sütőt. Ilyenkor a külső réteg túl gyorsan kérgesedik, és a belső szaftos részből kiáramló gőzök szétrepesztik a sütemény kérgét.

A lényeg, viszont ha kireped, ha nem, hogy finom legyen.



2012. november 29., csütörtök

Rákóczi túrótorta



Recept 1 db 23 cm átmérőjű tortához

Piskóta

3 tojás sárgája
2 tojás fehérje
40 g cukor
40 g liszt

A tortakarikánkat csak helyezzük egy sütőpapírral fedett tepsire. A sütőt melegítsük elő 200 C fokra.
A két tojás fehérjét a cukorral, nem túl kemény habbá verjük, lazán belekeverjük a felveretlen tojás sárgáját, majd óvatosan beleforgatjuk a lisztet (a fennmaradt egy tojásfehérjét tegyük félre). Terítsük szét a sütőkarikában és 8-10 perc alatt süssük készre.

Mandulás linzer

40 g porcukor
40 g mandulaliszt
80 g hideg vaj
80 g liszt
1 késhegynyi szalalkáli
1 tojás sárgája

A porcukrot, lisztet, mandulalisztet és a szalalkálit elmorzsoljuk hideg vajjal, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tojássárgájával (a fennmaradt tojás fehérjét tegyük félre). Ha összeállt a tészta pihentessük fél órát hűtőben.

Túrótöltelék

500 g túró
100 g cukor
100 g aszalt vörös áfonya
60 g búzadara
4 db tojás sárgája
1 db citrom reszelt héja és leve
1 db vaníliarúd kikapart belseje

Az összetevőket alaposan keverjük össze (a fennmaradt 4 tojásfehérjét tegyük félre).

Torta összeállítása

A linzerlapot vékonyan kenjük meg forró sárgabaracklekvárral, majd terítsük szét rajta a túrót és takarjuk le a piskótalappal, amit szintén megkenhetünk forró lekvárral.

Windhab készítése

6 db tojásfehérje (melyeket menet közben félretettünk)
360 g kristálycukor
A cukrot és a fehérjét folyamatos kevergetés mellett melegítsük maximum 85 C-fokig, a cél hogy a cukorkristályok feladódjanak. Ha ez megtörtént, verjünk nem túl kemény habot belőle és terítsük a torta tetejére. Ízlés szerint stufnikkal is díszíthetjük, illetve meghinthetjük porcukorral. 170 C fokos előmelegített sütőben 20-25 percig süssük. Baracklekvárral díszítsük.

2012. november 26., hétfő

Tökmaglisztes kenyér



Recept 1 rúd kenyérhez (kb. 550 g)

Tökmagos rész

170 g Liszt
35 g tökmagliszt
20 g vaj
1 egész tojás
10 g élesztő
5 g
85 ml langyos tej

Kurkumás rész

190 g liszt
1 kiskanál kurkuma
20 g vaj
1 tojás
10 g élesztő
5 g
85 ml langyos tej

Az összetevőket mindkét esetben gyúrjuk simára, majd 20 perc érés után gyúrjuk át, és további 20 percig hagyjuk érni. Ezután mindkét tésztát nyújtsuk szögletesre, tegyük egymásra és együtt tekerjük fel szorosan. Kelesszük párás meleg környezetben 35-40 percig. A tetejét vagdaljuk be. Tegyük be 230 C-fokos gőzös sütőbe, és azonnal vegyük vissza 210 C-fokra, így süssük 25 percig.

2012. november 25., vasárnap

Hamburger


Ma készítettem a családnak ebédre hamburgert. A puffancs is házilag készült, amihez receptet és leírást idekattintva érhetitek el. Mivel a gyerekek is kaptak belőle, nem tettem bele hagymát, csak sok sajtot, paradicsomot és salátát. A husit természetesen saját kezűleg daráltam, a sajátomat kissé jobban megfűszereztem, mint a gyerekekét. J

2012. november 19., hétfő

Cseppdesszert, Drop-dessert



Recept 2 darabhoz

Csokicseppek elkészítése
Szükségünk van 1 db A/4-es írásvetítő fóliára. Ennek a hosszanti irányából levágunk 3 db 20-22 mm vékony csíkot (fontos, hogy mindhárom egyforma vastag legyen). A három csíkból az egyiket keresztbe kettévágjuk.
Az olvasztott és temperált csokoládét, vékonyan a fóliacsíkokra kenjük egy kés segítségével, majd, ha kissé dermedni kezd, akkor cseppformára hajlítjuk úgy, hogy a csokis része befelé nézzen. Végüket egy ruhacsipesszel rögzítjük, és fóliára fektetve dermesztjük. Így kapunk két kicsi és két nagyobb csokicseppet. Dermedés után a kisebbik cseppekről vegyük le a fóliát és helyezzük a nagyobb cseppek közepébe. Az így kapott két csokiréteg közé fogjuk dresszírozni a túrókrémet.

Túrókrém

50 g túró
50 g mascarpone
50 g állati tejszín
50 g olvasztott fehércsoki
1 db citrom reszelt héja és leve
1 rúd vanília kikapart belseje
1 lap zselatin

A lapzselatint 5 percre hidegvízbe áztatjuk, majd pici forró vízben feloldjuk. A tejszínt és a mascarponét együtt kihabosítjuk, majd az összes alapanyagot egy tálba téve gyors mozdulatokkal összekeverjük egy habverő segítségével. Az elkészült krémet nyomózsák segítségével a csoki rétegek közé töltjük. Hűtőben pár órát dermesszük, míg meg nem húz a krém. A tányéron felállítva tálaljuk (esetleg egy csokipöttyel rögzíthetjük a tányérra), friss gyümölccsel díszítsük.

Ennél a receptnél a csokoládétechnika a lényeg. Természetesen más krémekkel is elkészíthető.

Drop-dessert

Recipe for 2 piece

Preparation of Chocolate Drops

We will need 1 piece of A4 projector film. From this longitudinal direction cut of 3 pieces of 20-22mm thick strip (not that all three have the same thickness). Cut one of the stripe in half crosswise.
Spread the melted and tempered chocolate thinly on film-strips with a knife, then, when it start to solidify, bend into drop shape with facing inward the chocolate section. Clip the ends with dress-clip and lay on film to solidify. Thus we will have two small and two bigger chocolate drops. Remove the films after solidifying from the smaller drops and place into the centre of the bigger drops. We will fill this area (the two layers of chocolate)  with curd cream.
Curd cream

50 g of cottage cheese
50 g mascarpone
50 g double cream
50 g melted white chocolate
1 grated lemon zest and juice
1 stick of vanilla scraped the inside
1 sheet of gelatin
Soak the Flat-gelatin for 5 minutes in cold water then dissolve it in a little hot water. Mill the double cream and the mascarpone together then with a whisk mix all the material in a bowl with a mixer. Fill the finished cream into the chocolate layers with compression bag. Freeze it fridge for couple of hours until the cream will pull. Serve it on a plate in standing position ( we may fix into the plate with a small chocolate dot), decorate with fresh fruits.

At this recipe the chocolate technique is what important. Of course, we can prepare it with other creams. 

2012. november 18., vasárnap

Nagykanizsa II. Tortafesztivál, az egyik zsűri szemével


Egy hosszú utazásra a legtöbben könyvet vagy zenét, illetve, ma már filmet visznek magukkal, én tollat és papírt vittem.





„Szeretek utazni. Három óra buszozás feltöltést ad. Egy hosszú nyugodt elmélkedés jól tud esni, a munka és a gyermeknevelés rutinja mellett. Még nem értünk ki a városból, de olyan kerületeken halad át melyekben évek óta nem jártam, és azóta érdekes változásokon esett át. Mégis mindenhová köt valamilyen emlék (munkahelyek, iskolák, régi randevúk helyszínei). Kiértünk a városból, végre egy kis zöldterület… legelésző lovak. Kinőttem abból, hogy „Anyu nézd!!”, de még mindig mosolyt csalnak az arcomra. Köd van. Az út menti fák látszanak majd mögöttük a rejtélyes semmiség. Az egész nyugalmat áraszt, néha ugyan megtöri egy –egy óriásplakát. Az előbbi például egy autósiskolát hirdetett, és valami vércsigát ábrázolt. Tudom, hogy keveset szoktam írni. Sokan mondták már, hogy többen látogatnák az oldalam, ha olvasmányosabb lenne. Általában mire le tudok ülni a gép elé, már ki vagyok facsarva. A legtöbbször csak feldobok egy képet azzal, hogy majd később hozzáírok valamit. Ez az esetek 30 %-ban meg is történik. Zsűrizni fogom a versenyt, közben pedig tartok egy kis csokoládé bemutatót”
Megérkezve gyors ismerkedés után, már kaptuk is az első adag süteményt. Félrevonultunk két másik zsűritaggal és megkezdtük az elemzést. Megbecsülni is nehéz, hogy mennyit kóstoltunk végig. Majdnem negyven versenyző volt, és mindenki több sütivel is készült. Van, aki csak három félét hozott, de volt, aki egy tucatot. Szóval sok volt. Persze ilyenkor nem, önfeledt habzsolásra kell gondolni. Aprólékosan szétszedtük és elemeztük. Vizsgáltuk az összhatást, a piskóta és a krém állagát és egyensúlyát, a felhasznált alapanyagok minőségét. Nem szerettük a műanyagokkal készült darabokat (sütőpór, vaníliás cukor, növényi tejszín, margarin, ételszínezék, aromák…stb). Díjaztuk viszont, az egyéni,eredeti ötleteket(ezek a sütik el is fogytak mindig a tálcáról). Gratulálok mindenkinek, aki bele, mert vágni a reform és, vagy paleo gasztronómiába. A díszítésbe nem mindenki ment bele, voltak, viszont akik mindent feláldoztak a díszítés oltárán, és megfeledkeztek arról, hogy ezt majd meg is fogja enni valaki. Had adjak néhány tanácsot a következő alaklomra. Néha a mennyiség a minőség rovására mehet. Volt olyan induló, aki elindult tíz süteménnyel, amelyből három kiemelkedő volt a többi viszont kevésbé. A kevésbé sikerülteket felesleges benevezni. Inkább koncentráljunk kevesebbre, és dolgozzuk ki alaposan. Ne reménykedjünk abban, hogy” ebből a tucat süteményből valamelyik csak jó lesz”. Maradjunk a minőségi alapanyagoknál, használjunk margarin helyett vajat, állati tejszínt, jó minőségű csokoládékat. Ha pedig habot fixálunk, ne felejtsük el, hogy csak annyira kell megállnia egy süteménynek, hogy késsel el lehessen vágni. Ne felejtsük el azt sem, hogy az alapanyagoknak meg kell adni azt ami, jár. Ha tisztelettel bánunk „velük” akkor meg is fogják hálálni. Ez úton is szeretnék gratulálni a süteményekhez, mert összességében jól sikerültek, és találkoztam jó ötletekkel.







Közben tartottam egy kis csokoládé bemutatót, temperálás díszkészítés ilyesmi.

Következtek a díszmunkák és torták. Nagyon sok szépet láttunk, és voltak még mások is. A zsűrizés lényege ilyenkor, hogy a hibákat keressük. Figyeljük az egyéni ötletet, az esztétikát, a felhasznált anyagok minőségét és, hogy megfelelően bántak-e vele. Itt sem szabad elfeledkeznünk arról, hogy élelmiszerrel dolgozunk, és a kész műnek nem csak szépnek, hanem gusztusosnak is kell lennie. Kerüljük a nem élelmiszerhatású színezőanyagokat. Az ételfestékekkel óvatosan bánjunk, kerüljük az ecsetnyomokat. Burkoláskor, legjobb, ha nem a túlfehérített anyagokat válasszuk, jobb, ha inkább a marcipánhoz nyúlunk. Nagyon vigyázzunk az ujjnyomokra, sérülésekre a tortán. Sajnos majdnem minden munkában találtunk körömnyomokat. Ne tegyük túl magasra a mércét, ha versenyzünk. Ne ilyenkor kísérletezzünk, hanem mutassuk a legjobb oldalunkat. Azzal álljunk elő, amiben a legjobbnak érezzük magunkat (Kísérletezni akkor kell, amikor ingyen készítünk tortát a családnak). Készüljünk úgy, hogy a dísztorta, órákig fog kinn állni az asztalon. Nem lehet kifogás, hogy összeesett mire ideért a zsűri. Nem kértem mindenkitől, hogy vágja fel. Viszont amiket kóstoltam azokból elenyésző volt, ami csalódást okozott, a többség fergetegesen jól sikerült. Ezekhez külön is gratulálok. Még egy utolsó tanács a disz munkákhoz. Tessék térben gondolkodni, három dimenzióban. Manapság a magas artisztikai munkák vannak divatban.










Végezetül szeretném mindenkinek megköszönni a részvételt. Sajnos nem tudtam megvárni a díjátadót, mert el kellett érnem az utolsó buszt. Gratulálok a győzteseknek, és mindenki másnak is. Remélem jövőre is találkozunk.



2012. november 14., szerda

Burgonyás pogácsa



Recept

500 g főtt burgonya (kihűlve, áttörve)
400 g vaj
40 g
40 g élesztő
50 g tojás sárgája (2 nagyobb tojásé)
700 g liszt

A kihűlt és áttört főtt burgonyát, keverjük simára a vajjal és a sóval. Majd dolgozzuk bele a tojássárgáját és az élesztőt. Végül gyúrjuk össze a liszttel. Egy éjszakán keresztül pihentessük hűtőben. Másnap gyúrjuk simára, és nyújtsuk ki 2-2,5 cm vékonyra. A tetejét késsel csíkozzuk meg, majd kerek kis kiszúróval szaggassuk ki. A tetejét kenjük meg egész tojással. És tepsire pakolva szobahőmérsékleten fél órán keresztül pihentessük. 220-230 előmelegített sütőben 12-13 percig süssük.

2012. október 26., péntek

Játék, tét nélkül

Egyszerű kalap torta. Kezdőknek kivalló gyakorlómunka. A kérdésem a következő. Hogy készült a csíkos szalag? A válaszokat kommentbe kérem. 


2012. október 15., hétfő

Tökmaglisztes kenyér

Recept 1 rúd kenyérhez (kb. 550 g)

Tökmagos rész

170 g Liszt
35 g tökmagliszt
20 g vaj
1 egész tojás
10 g élesztő
5 g
85 ml langyos tej

Kurkumás rész

190 g liszt
1 kiskanál kurkuma
20 g vaj
1 tojás
10 g élesztő
5 g
85 ml langyos tej
Az összetevőket mindkét esetben gyúrjuk simára, majd 20 perc érés után gyúrjuk át, és további 20 percig hagyjuk érni. Ezután mindkét tésztát nyújtsuk szögletesre, tegyük egymásra és együtt tekerjük fel szorosan. Kelesszük párás meleg környezetben 35-40 percig. A tetejét vagdaljuk be. Tegyük be 230 C-fokos gőzös sütőbe, és azonnal vegyük vissza 210 C-fokra, Így süssük 25 percig.



2012. október 13., szombat

Ing torta, shirt cake

A feleségem nem volt itthon, ilyenkor nem találok semmit. Gyorsan szükségem volt egy másik ingre. Elővettem az elsőt, amit találtam. De hol a vasaló? Hosszas keresés után az egyik szekrényben találtam hármat, persze kettő nem működött. A harmadikkal végül kiégettem az inget. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!! Inkább sütök egyet. J

2012. szeptember 22., szombat

Grillázshajó


Nagyon ritkán van alkalmam grillázzsal dolgozni. Úgy 2-3 évente. Fénykép alapján reprodukáltam a hajót. Mindenkinek bátran merem ajánlani, hogy vágjon bele. Érdemes alaposan végiggondolni, hogy mit készítünk, és az ehhez szükséges sablonokat előre legyártani. Gondoljuk át, hogy milyen formákban pihentetjük az esetleges hajlított elemeket. Ne akkor keljen keresgélnünk, amikor már ott a forró grillázs. Túl sok szakmai tanácsot nem szeretnék adni ezzel kapcsolatban, hiszen vannak, akik sokkal tapasztaltabbak nálam ezen a területen. Csak jó szórakozást, és sok türelmet szeretnék kívánni annak aki belevág.

2012. szeptember 15., szombat

Motkány torta


Egyszer egy mesterem, azt mondta, hogy mindenki olyan díszmunkákat tud a legjobban elkészíteni, aminek a témája kedves neki. Én a legjobban az állatos, növényes és mesefigurás tortákat szeretem, és az olyanokat, amelyek valamiért aranyosak vagy viccesek. Ez a furcsa kis lény, állat is, mesefigura is és szerintem aranyos is. Nagyon hálás feladat, ráadásul sokkal könnyebb, mint amilyennek első ránézésre tűnik. Amúgy trüffel tortából készült. Ennek dióval és kakaómasszával készül a pikótája. Ezt háromfelé vágjuk, és meglocsoljuk narancslikőrrel, majd a lapokat még megkenjük jófajta szilvalekvárral. Ezután kerül bele a krém, ami tejszínből és csokoládéból készül. Nagyon finom és lágy torta, ezért döntöttem úgy, hogy inkább fekve készítem.

2012. szeptember 11., kedd

Tiramisu Zilatortaformában


Egy újfajta felhasználását szeretném bemutatni a zilatortaformának. Lényege, hogy hogyan tudjuk kivonni, a lágyabb krémeknél a fixáló anyagokat, a receptekből. Így ezzel az eljárással zselatin hozzáadása nélkül tudunk a zilatortaformába tölteni mousseokat, vagy akár a tiramisut.

Készítsük elő a tortaformát a következőképpen:
Fordítsuk meg a szilikonformát, és az alján lévő 25 kis üreget vékonyan kenjük ki formaleválasztóval (használjuk erre az ujjunkat). A fémkeretet helyezzük egy sütőpapírral ellátott tepsire

Recept 1 db 25-ös kockaformára
Piskóta

3 db tojás kettéválasztva
100 g cukor
100 g liszt
1 citrom reszelt héja
1 vaníliarúd kikapart belseje

A tojás sárgáját a citromhéjjal és a vaníliával elkeverem, de nem habosítom.
A tojás fehérjét a cukorral nem túl kemény habbá verem, majd lazán elkeverem a sárgájás résszel, végül apránként beleforgatom a lisztet. A bekevert masszát szedjük egy 8-10 sima csővel ellátott nyomózsákba.
 








Töltsük meg a szilikonforma alján lévő 25 üreget, színültig és süssük meg 200 C-fokon 10-12 perc alatt. Amint kisült szedegessük ki a kis piskótákat és fordítsuk meg a szilikonformát. A fémkeretre még mindig nem lesz szükség, de fújjuk ki a szilikonformát. A nyomózsákkal kb. 1 cm vékonyan töltsük fel a szilikonformát piskótával, így egy vékony piskótarácsot kapunk. Ezt is süssük meg 200 C-fokon 10-12 perc alatt, kisülés után a piskótarácsot hagyjuk a szilikon formában. A maradék piskótamasszánkat szedjük az előkészített fémkeretbe és vékony lapnak simítsuk el, majd süssük meg 200 C-fokon 10-12 perc alatt. Miután kisült a piskótalap vágjuk le róla fémkeretet, mossuk el és helyezzük a szilikonformában lévő piskótarács köré. Tehát van egy piskótalapunk (a sütőpapírt még hagyjuk rajta), egy piskótarácsunk a szilikonformában és 25 db apró kis piskótánk.

Krém

2 db egész tojás
40 g cukor
200 g mascarpone
120 g olvasztott fehércsokoládé

Kávé, amaretto likőr, cukorszirup

A kávét ízlés szerint cukrozzuk, és a likőrrel ízesítsük. Ezzel gazdagon ecseteljük meg a piskótarácsot, és vékonyan kenegessük meg a piskótalapot.
A tojásokat a cukorral folyamatos kevergetés közben, vízgőz fölött hevítsük forróra maximum 85 C fokra, majd robotgéppel verjünk kemény habot belőle. Egy kevés tojáshabbal lazítsuk fel a mascarponét egy habverő segítségével, majd adjuk hozzá a többi tojáshabot, valamint az olvasztott csokoládét, és egy hablapát segítségével a lehető legkevesebb mozdulattal keverjük simára. Az elkészült krémet töltsük az előkészített piskótarácsra, majd fedjük le a piskótalappal. Egy éjszakán keresztül mélyhűtőben dermesszük. Ha kidermedt válasszuk le a szilikonformát és távolítsuk el a fémkeretet. Forró vizes késsel szeleteljük, üregeibe helyezzük a 25 db mini piskótát szintén amarettos kávéba áztatva. Kakaópórral enyhén megszórva tálaljuk.

2012. szeptember 3., hétfő

Gyömbéres kakaós keksz


Gyors és egyszerű recept. Édesszájúaknak több cukorral ajánlom.









Recept:

150 g vaj
100 g porcukor
Egy hüvelykujjnyi reszelt gyömbér, vagy egy csipet őrölt gyömbér.
15 g kakaópor
235 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
100 g tejföl
Egy csipet só

Elkészítés:

 









A vajat, a porcukrot, a gyömbért és a sót habosítsuk ki. Úgy habosíthatjuk ki a leggyorsabban, ha olyan edényt választunk, amibe a habverő pont belefér, mert így az összes vajat egyszerre keveri. Erre a célra én egy söröskorsót szoktam használni. Készítsük össze a többi hozzávalót.


 









Keverjük össze a tönkölybúzalisztet a kakaóporral. Szedjük a lisztes keverékre a tejfölt.

 









Szedjük hozzá a kihabosított vajat. A majd gyúrjuk össze a tésztát. Először csak lassú fokozaton, nehogy kiporozzon a liszt. Majd gyors fokozaton, gyúrjuk egyneművé.

 









Kaparjuk össze a tésztát, majd takarjuk le. Pihentessük hűtőben 2 órát.

 









Ha a tészta keményre dermedt, gyúrjuk át, majd enyhén lisztezett asztalon, nyújtsuk ki kb. fél cm vékonyra.

 









Szúrjuk ki és tegyük enyhén lisztezett tepsire. 200 C-fokon 9-10 percig süssük.

Száraz helyen tárolva hetekig is eláll. (Bár nálunk 10 perc alatt eltűnt. )